Megoldások: Kereskedelmi cégeknek

Kereskedelmi és gyártó tevékenységgel foglalkozó érdeklődőknek partnerünk a Diamond Stúdió Kft Professzionális készletkezelő, és számlázó programját ajánljuk.

A Diamond Stúdió Raktárkezelő és számlázó programja egyedülálló módon testre szabható. Nincs is alapprogram, minden ügyfél egyedi, csak az ő igényének megfelelő programot kap. Mindezt azonnal megkaphatja, nem kell a fejlesztésre hónapokat várnia, és nem fog a végén kiderülni, hogy mást szeretett volna, mint amit kapott. Ugyanis a Diamond Stúdió egyedülálló levédett rendszerével a helyszínen lehet mindent beállítani a programban, amire igény van. Így nem kell azért fizetni, amire nincs szüksége, és nem fog hiányozni semmi a programjából.

Tehát Önnek csak annyi a dolga, hogy egy beszélgetés keretében elmondja hogy hogyan működik a cége, és pontosan mire van szüksége, és mi ennek alapján elkészítjük a részletes árajánlatot, és akár azonnal le is telepítjük a kért egyedi programot a helyszínen.

A program telepítés közben és után azonnal kipróbálható, tesztelhető. Amennyiben nem felel meg a kért feltételeknek a program kipróbálás után, és nem tudjuk beállítani olyanra, amire szükség van, akkor természetesen nem kell kifizetni a programot. Az így elkészült egyedi program garantáltan hibamentes lesz, és utólag bármikor átalakítható, bővíthető.

A programunkban lehetőség van kockázat nélkül gyakorolni. A gyakorló üzemmódban az éles adatoktól függetlenül mindent ugyanúgy megtehet mint az éles adatokkal, de az éles adatokra nincs semmilyen hatással. Nagyon hasznos ha az ember ismerkedik a programmal az elején, vagy esetleg egy olyan funkciót akar használni, amit eddig nem, és szeretne biztos lenni benne, hogy semmit nem ront el miközben kipróbálja azt.
A teljesség igénye nélkül egy felsorolás, hogy miket kezel a Diamond Stúdió programja:

-Fordított ÁFA kezelés
-Bizonylatok végösszegének 5 Forintra kerekítése
-Bizományba adott és vett készletek kezelése, pontos elszámolással, kimutatásokkal. Képes lekezelni azt az esetet is ha valamiből van saját és bizományos készlet is. Képes lekezelni ha bizomány kapunk és azt továbbadjuk bizományba.
-Ügynöki jutalékszámítás.
-Kiegyenlítetlen és kifizetendő bizonylatok nyilvántartása részkiegyenlítés nyilvántartással.
-Leszámlázatlan szállítólevelek kimutatása akár részkifizetésekkel együtt is.
-Több péntárkezelés (deviza is)
-Pénztárbizonylat nyomtatás
-Több bankszámla kezelés (deviza is)
-Több távoli telephely összekötési lehetőség Emailes adatfrissítéssel. (árucikkek partnerek, bizonylatok, készletek átadásával)
-Fizetendő, levonható ÁFA kimutatás, listák könyvelés számára
-Könyvelő programba azonnali vagy időszakos adatátadási lehetőség.
-Könyvelő programba adatátadási lehetőség lemezen (USB drive) vagy modemen.
-Több száz vagy ezer kimutatás akár egyedi kérésnek megfelelőek is. A kimutatások kérhetőek képernyőre, nyomtatóra, EXCEL táblázatba és grafikonba is.
-Export-import kezelés, deviza számla kiállítás, INTRASTAT kimutatás készítés
-Sokféle kedvezményrendszer (bármi megoldható!)
-Vonalkódolvasó kezelés
-Vonalkódnyomtató kezelés, cimkenyomtatás árucikkhez vagy vevőkhöz törzskártyához.
-Mobil vonalkód gyűjtő kezelés, leltározás.
-Vonalkódnyomtatós digitális mérleg kezelés.
-Vevői és szállítói megrendelések nyilvántartása, követése, automatikus szállítói rendelés készítés.
-Készletfoglalás lekezelése.
-Több féle árucsoport kezelés
-Tetszőlegesen alakítható a bizonylatok nyomtatási képe
-Áru gyártás-szétszerelés lekezelése
-Göngyöleg kezelés (palack, rekesz)
-Jövedéki nyilvántartás (többször kaptunk VPOP engedélyt)
-Leltározás, teljes- vagy részleltározás lehetőséggel. Vonalkódgyűjtős leltározás lehetősége.
-Gyáriszám kezelés.
-Adatok, táblázatok átadása excelbe
-Széles körű kezelői jog korlátozási rendszer.
-A műveletek automatikusan naplózódnak, és utólag megnézhető mikor ki mit csinált.
-Bármilyen nyomtató használható
-Szigorú számadású bizonylattömb kezelés és ABEV programba adatok átadása.
-A bizonylatok kinyomtathatóak rögzítés előtt is ellenőrzési okokból.
-Idegen nyelvű modul, ahol kezelőkhöz rendelhető hogy kinek magyar és kinek idegen nyelven működjön a program. Az idegen nyelvű üzenetekhez az ügyfélnek kell kitölteni egy táblázatot, hogy mely üzenetek helyett mi jelenjen meg az idegen nyelvű kezewlőknek.
-PDA-n (kézi számítógép) történő bizonylatkiállítás, számlázás.
-WEBáruház kapcsolat.
-Felszólítólevél és egyenlegközlőlevél nyomtatás.
-Késedelmi kamat számítás.
-Banki terminálprogramba utalandó adatok átadása.
-Árucikk katalógus és rendelő programmal kapcsolat, pl autóalkatrészforgalmazó nagykerek.
-Csoportos számlázás.
-Szortiment kezelés.
-Termékdíj kezelés.
-Helyettesítő árucikk kezelés.
-Minimum készlet kezelés.
-Újrarendelési készlet kezelés.
-Árukhoz rendelt kép kezelés.
-Interaktív leírás, videókkal.
-A táblázatok oszlopai kezelőnként letilthatóak vagy engedélyezhetőek.
-A táblázatok oszlopsorrendje kezelőnként szabadon átrendezhető és eltárolódik.
-A táblázatok oszlopainak a szélessége kezelőnként beállítható, és eltárolódik.
-Ügyfélszolgálat, a legújabb program Interneten vagy modemen letölthető
-A régi rendszeréből az adatok átvehetőek a legtöbb esetben sikeresen, így nem kell az alapadatokat kézzel feltöltenie.
-DOS-os és WINDOWS-os programváltozat. A két verzió azonos tudású, csak a gépigény és a kezelői felület eltérő.

A Diamond Stúdió készletkezelő programjával teljesen kompatibilis a QualitySoft Integrált Számviteli Rendszerünk.
Ezek egy közös integrált rendszerbe köthetők, és biztosítják egy professzionális teljes körűen integrált program előnyeit.

Bemutatókéréshez, árajánlatkéréshez jelentkezzen elérhetőségeinken.


További információkra vágyik?
Iratkozzon fel
ingyenes szoftvervásárlási és tanácsadó hírlevelünkre melyben megosztjuk Önnel ügyviteli, és számviteli szoftverekkel kapcsolatos tapasztalatainkat!

A feliratkozáshoz kattints ide!

Válassza Ön is a QualitySoft minőségét, és biztonságát!

Szerzői jognyilatkozat...


 

PRÓBÁLJA KI AZ INGYENES DEMO VERZIÓT!

Így működés közben, akár otthon is meggyőződhet a program kiváló minőségéről.
Rendelkezésre állunk bemutatókkal is, előzetes egyeztetés esetén.
Online megrendelés esetén akár néhány órán belül használhatja a programot.

Ha megtetszett a program kérem rendelje meg még ma.
Használja ki akcióinkat és kedvező vásárlási feltételeinket.

A programokat munkanapokon internetes megrendelés esetén akár néhány órán belül használatba veheti. Rendelje meg a kiválasztott programot az Online megrendelés   funkcióval. Töltse le a megfelelő program telepíthető változatát, és mire rögzíti a törzsadatokat, addigra elkészítjük a regisztrációját és a megadott e-mail címére elküldjük Önnek az aktiváláshoz szükséges kódokat!


A QualitySoft Integrált Számviteli Rendszer egy teljes körűen, és maximálisan integrált rendszer. Nagyon rugalmasan testreszabható, és tetszőlegesen paraméterezhető az eltérő igényeknek megfelelően.

Mindez együtt átlagon felüli megtérülést eredményez az Ön számára. Ha még mindig különálló rendszereket használ, javaslom próbálja ki programunk DEMO változatát, és győződjön meg programunk tudásáról, kiváló minőségéről, könnyű kezelhetőségéről, és rugalmasságáról.